
Hogyan került Tóth András csapatába?
Korábban Izraelben dolgoztam 12 évig, alkalmazott fizikusként, az elektro-optikai iparágban. Különleges mikroszkóprendszerekkel foglalkoztam, de már nem volt kihívás benne, így váltottam. A pénzügyek mindig is érdekeltek, ezért visszajöttem Magyarországra, megszereztem a tőzsdei szakvizsgát (tőzsdebrókeri végzettség) és elkezdtem állást keresni.
Alapvetően pénzügyekkel kapcsolatos munkát kerestem, így az IBM-hez vettek fel céges hitelelbírálónak. Ezt azért tettem hogy megtanuljak céget elemezni és még közben meg is fizettek. Néhány hónappal később találkoztam Andrással és elindultam a pénzügyi tanácsadói pályán. Alapvetően ügyfélként és a weblapján keresztül kerültem vele kapcsolatba, de végül nem lettem ügyfél, hanem a munkatársa.
Majd 1 évig mellékállásban csináltam, míg végül otthagytam az IBM-et. Most már 3 éve végzem a pénzügyi tanácsadási tevékenységet és 7 fős a tanácsadói csoportom.
Miért csatlakozott az Andráshoz?
Szimpatikusnak találtam őt, ugyanaz a végzettségünk (alkalmazott fizikus) és ugyanazt a könyvet tartjuk alapnak a pénzügyekben. Ráadásul ezt a hitelelbírálói múltat nagyon jól tudom használni a részvénybefektetések és a céganalízisek során.
Milyen előítéletei voltak a pénzügyi tanácsadói szakmával kapcsolatban?
Nem ismertem a szakmát korábban, így előítéleteim sem voltak.
Mennyire jöttek be az előzetes elvárásai?
Tárgyalástechnikában, vezetőképzésben bejöttek az elvárásaim
Szakmai képzés gyengébb volt, mint amire vágytam, ezért András csapatán belül kialakítottunk egy saját képzési rendszert. Nagyon jó, hogy nem konkurensei vagyunk egymásnak, hanem egymást képezzük, és folyamatosan ismereteket cserélünk.
És a fizetés tekintetében?
Eleinte nem voltak nagy elvárásaim (havi 200e forint nettó), azonban fél év múlva már a sokszorosát kerestem! Hozzátenném hogy ez nem napi 8 órás munka eredménye volt…
Ön szerint kinek ideális szakma a pénzügyi tanácsadóé?
Annak, akit érdekelnek a pénzügyek, akinek számít, hogy mit tud elérni pénzügyekkel az életében, és persze vannak pénzügyi céljai. Fontos, hogy lássa, ismerje fel a pénzügyek fontosságát az emberek életében és ne csak szeressen emberekkel tárgyalni, hanem egyenesen élvezze.
Mi az, ami Ön szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki helytálljon ebben a szakmában?
Ne csak sikeres szeressen lenni, hanem hajlandó legyen ezért dolgozni, kilépni a korábbi megszokott kereteiből, kényelmi zónájából. Ehhez valószínűleg jóval aktívabbá kell válnia, mint amilyen a korábbi életében volt.
Fontos, hogy képes legyen céltudatosan építeni a kapcsolatrendszerét és nem árt, ha van vállalkozói mentalitása is.
Úgy látom, hogy aki ebben a szakmában sikeres, azok közül szinte mindenki sportol valamit.
Mennyire jut idő e munka mellett a magánéletre?
Amikor még volt főállásom, akkor nem, most viszont már bőven van szabadidőm. Azért a munkaidőt rugalmasan kell kezelni, mert vannak tárgyalások, amelyek estébe nyúlnak, viszont napközben gond nélkül lehet 2-3 órát magánéletre fordítani. Rendkívül rugalmas a munkaidő, pl. én hétvégén egyáltalán nem tárgyalok.
Mit tanácsol egy most még döntés előtt álló érdeklődőnek?
Ha elégedetlen azzal, amit most csinál, mindenképpen próbálja ki magát! Ha hajlandó megtanulni a szükséges dolgokat, és dolgozni érte, akkor ebben a szakmában sikeres lesz!